Mikóczy Zoltán úgy döntött, hogy nem kockáztat, és Overdose a következő két hétben is kizárólag felkészítő munkát végez.
Mikóczy Zoltán június 29-i sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy ugyan nagyon szerették volna, ha Overdose vasárnap, a Magyar Derby egyik betétfutamában a Kincsem Parkban térhetett volna vissza, de a kedd reggeli 900 méteres sprintjét követően lovasa és trénere is úgy ítélték meg, hogy ugyan győzelmi esélyekkel indulhatna, de még nincs top formában.
A PannoniaOverdose.hu vele beszélgetett.
Mikóczy Zoltán: Nagy bejelentést szerettünk volna tenni a mai napon: azt, hogy Overdose a vasárnapi 88. Magyar Derby napján, az egyik sprintfutamban, a Flandorffer Tamás Emlékversenyen rajthoz áll. Így a ló visszatérésére Magyarországon és nem külföldön kerülhetett volna sor.
Korábban egy május 9-i hoppegarteni versenyt terveztünk, majd hazajött Alagra, azóta új idomár felügyeli a munkáját, de a június 6-i pozsonyi Turf Gálára sem érte el felkészültsége a kívánt szintet. Ezután egy június 25-i versenyben gondolkodtunk a Párizs melletti Maisons-Laffitte-ban, de végül ez is korainak bizonyult. Az elmúlt napokban két verseny került szóba, a július 4.-i budapesti Flandorffer Tamás emlékverseny, és egy szintén 1000 méteres július 18-i nápolyi verseny, a Grand Premio Citta di Napoli. Szerettük volna a budapesti versennyel megköszönni a média és az új tulajdonosi kör kiállását a csapat mellett.
Azért is vártunk ilyen sokáig a bejelentéssel, mert a budapesti futásnak a szándékon kívül volt még egy feltétele: hogyan értékeljük a ma reggeli utolsó felkészítő munkáját. Ezt kivételesen nem az állandó munkalovasával Budinszki Barbarával futotta, hanem azzal a Jaroslav Línekkel, aki a vasárnapi versenyben lovagolta volna.
Hogyhogy nem Soumillon?
Christophe már korábban elkötelezte magát erre a napra egy franciaországi Group I-es versenyre. Mivel a mi vasárnapi futamunk korábban nem volt tervbe véve, így ezt nem lehetett megoldani.
Línek ugye nemcsak a Kincsem Park, hanem egész Közép-Európa egyik legkiválóbb lovasa, ha úgy tetszik sztárzsokéja. Számos nagyverseny mellett két Magyar Derbyt is nyert, 2004-ben King’s Honor, 2006-ban pedig Thunder Groom nyergében. Hogyan nyilatkozott a lóról?
Ma reggel 8 és 9 óra között az alagi homokpályán lefutott Overdose-zal egy 900 méteres távot, ezt követően azt mondta, hogy nagyon jó érzés volt Overdose-on ülni, teljesen egészségesnek érezte a lovat, viszont ő még adna neki egy-két hetet, mert nem érzi top formában.
Ritka önzetlenség, hiszen ki tudja, lesz-e még alkalma versenyt futni vele...
Pláne, hogy ő is pontosan tudta, mennyire szerettünk volna újabb nagy élményt adni a magyar közönségnek. Voltak, akik azt mondták, hogy egy nem 100%-os formában lévő Overdose ezt a versenyt simán le tudja futni és nagy valószínűséggel meg is tudja nyerni. Azonban, ha nincs top formában egy ló az számtalan veszélyt rejt magában, ezért a trénerrel és Línekkel egyetértésben úgy döntöttem, hogy várjunk. Inkább megadom neki a még szükséges néhány hetet, hogy ugyanazt az Overdose-t lássuk viszont versenyben, akit korábban is.
Tehát két-három hét?
Ezt nem lehet napokban vagy hetekben mérni, de azért nagyjából ennyinek tűnik. Láthatjuk a futball világbajnokságon is hány, könnyebb vagy komolyabb sérülésből visszatérő sztárjátékosnak akad problémája a formájával. Csakhogy egyrészt őket bármikor le lehet cserélni, amíg egy ló nem kérhet 800 méter után cserét, másrészt ők kötve vannak a világbajnokság időpontjához, amíg mi számos verseny közül választhatunk. Ezért is nevezzük Overdose-t folyamatosan különböző versenyekre, és majd akkor fut, amikor már minden tekintetben 100%-os lesz. Ezt nem szabad siettetni, már a veretlensége okán sem.
Overdose most öt éves, ha az idei csak félszezonra sikerül is, hány jó éve lehet még?
A rövidtávú versenylovak tovább tarthatók formában. Az idei ascoti King’s Stand Stakesben, ami Európa legrangosabb rövidtávú versenye, egy öt, egy hét és egy nyolc éves ló végzett a dobogón. Nem kell tehát sietni, csak meg kell adni neki a szükséges időt.
Sunny Sam révén van már Magyar Derby-győzelmed, de most vasárnap is érdekelt vagy.
Félig az én tulajdonomban van Shamal Sally, akit Zdenko Smida fog lovagolni a Derbyben. Ő egy szürke kanca, és nagy reményekkel indulunk, hiszen a pozsonyi Turf Gálán három hosszal verte azt a Lettyt, aki a Svájci Derbyben második helyezést szerzett. Amúgy ő szintén kanca. Mivel Shamal Sally másik tulajdonosa szlovák, így ha nyer, a szlovák himnuszt fogják játszani. Overdose-nak már játszották a magyar himnuszt Pozsonyban, most lehet, hogy egy másik lovamnak fogják a szlovákot Budapesten.
A sajtótájékoztatón Dr. Sótonyi Péter professzor, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi kara, Anatómiai és szövettani tanszékének vezetője Overdose egészségi állapotáról nyilatkozott:
Szeretném leszögezni, hogy a ló meggyógyult. A ló teljesen egészséges, a patája tökéletes, és kiváló kondícióban van. Azzal kapcsolatban, hogy hosszú volt Overdose gyógyulása, el kell mondanom, hogy nagyon-nagyon nehéz egy savós patairha-gyulladásból felépülni, ez a lovaknak csak igen kis százalékánál sikerül. Ez egy rendkívül veszélyes betegség, hiszen maga a patacsont mozdul meg a szaruban, és így szinte önjáróvá válik a szaru. Végigkövettem Overdose gyógyulásának egy évét. Kiváló állatorvosának, Dr. Szmodits Zsoltnak is köszönhetően ebből meggyógyították, Overdose felépült, a patái rendben vannak. Ha elindulna a Derby napján, biztos vagyok benne, hogy nyerne. Ám a ló biztonsága a cél, és a jövő a cél. A jövő pedig az, hogy világversenyeken tudjon indulni és nyerni, és ott őrizze meg a veretlenségét. Azt hiszem, hogy jól döntött Mikóczy úr a trénerrel és a lovassal, hogy az utolsó pillanatban – bármennyire is fájdalmas – mégis lemondta a versenyt.
Forrás: PannoniaOverdose.hu









Hozzászólások
Már az előző cikkhez megírtam, hogy szerintem sosem fog versenyezni. Még mindig ezt gondolom!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.