Nemzetközi fogathajtó verseny és hungarikum fesztivál Fábiánsebestyénben - a magyar hajtók sikeresen mutatkoztak be az első szabadtéri versenyen.
Négynapos verseny
Április 28-án délelőtt díjhajtással vette kezdetét a 28. Fábiánsebestyéni Lovasnapok négynapos programja.
Az időjárás három napig kegyes volt a résztvevőkhöz, a környék településein kisebb vihar volt és esett, a lovaspályán hallatszott is a dörgés, de kellemes maradt az idő. Vasárnap azonban egész nap szükség volt az esernyőre és a levegő is lehűlt.
A középiskolai ballagások ebben az évben erre az időpontra estek, ez egy-két fiatal hajtó esetében gondot okozott, nem vállalták az indulást.
Ugyanakkor a póni négyesfogathajtó, Rohr Máté rajthoz állt, szombaton szó szerint a ballagásról repült a maratonhajtásra, ahol engedélyt kapott utolsó előttiként való indulásra. A fesztiváli hangulatú rendezvényt – az első két nap kivételével - idén is szép számú látogató kereste fel.
Összesen 9 nemzet 59 hajtója érkezett meg a versenyhelyszínre. Nem jött el a svájci négyesfogathajtó, Daniel Würgler, aki már nyert Fábiánsebestyénben és a rendezők örömmel vették előzetes nevezését.
Itt voltak viszont a világbajnok Lázár testvérek, az ugyancsak világbajnok Kecskeméti László, a csapatvilágbajnok és egyéni bronzérmes Nyúl Zoltán, a csapat ezüst és egyéni ezüstérmes Hódi Károly, a csapat ezüstérmes Selyben Zsolt. A kettesfogatok világbajnokságra készülnek, ezért nem meglepő, hogy itt volt a lengyel válogatott, az idén Kladrubyban győztes Adrian Kostrzewa vezetésével.
Ugyancsak rajthoz állt a román válogatott csapat, Rákóczi Gergővel, Pál Attilával az élen. A pónifogatok is világbajnokságra készülnek, ugyanakkor ezt nem tükrözte a mezőny létszáma. Három kategóriában mindössze 10 fogat indult.
A verseny pedig vonzó lehetett a pénzdíjak miatt is, több, mint 2 millió forintot osztottak ki az egyes versenyszámok és az összetett kategória győztes és helyezett hajtói között.
Első nap
Az első napi díjhajtást, amit a pónifogatok kezdtek, szűk, szakmai közönség nézte végig. Az 59 fogat közül a zsűritől mindössze ketten – egy egyesfogat és egy kettesfogat - kaptak 50 pont alatt díjhajtó programjukra. A bemutatott díjhajtó programok a szezon eleji állapotot tükrözték minden kategóriában. Néhány esetben kapta fel a fejét a közönség, a norvég egyesfogathajtó, Linn Stoekken Nielsen díjhajtása során és a kettesfogatok mezőnyéből az Adrian Kostrzewa és a Farkas László programja láttán.
A póni egyesfogatok négy fős mezőnyéből két hajtót kizártak, ami a díjhajtásban szokatlan. A másik két fogat sem mutatott be kiérlelt programot, a bírók nem is értékelték 70 pont alatt azokat. Az első helyezett Hölle Martin is 70.53 ponttal fejezte be a díjhajtást, fogatában Caramell nevű pónijával. A póni kettesfogatok között öten indultak, 54.27 ponttal Magyar Koppány volt a legeredményesebb, Kiki és Mokka nevű lovaival. Meglepő volt Osztertág Kristóf 70.27 pontos díjhajtása.
Az egyetlen póni négyesfogathajtó, Rohr Máté 71.42 pontot kapott a bemutatott programjára.
Az egyesfogatok díjhajtása során külföldi fölény érvényesült. Az említett norvég hajtó, Linn Stoekken Nielsen lett az első, 46.34 ponttal, mögötte három lengyel hajtó végzett. A legjobb magyar egyesfogat a díjhajtásban Rondzik Gábor lett 65,66 ponttal.
Az első napon még a 11 négyesfogat is bemutatta díjhajtó programját. A hatszoros világbajnok, Lázár Zoltán rutinos - a fogatában új - lovakkal indult, programját minden bíró első helyre értékelte, de a kapott pontja így is 50.69 lett. Megközelíteni csak a cseh Jiri Nesvacil sen. tudta, aki 52.74 pontot kapott. Harmadik helyen végzett Bozsik József, egyéni világbajnoki ezüst és bronzérmes, 59.52 ponttal.
Második nap
A második napon a kettesfogatokat láthatták a díjhajtó négyszögben, szintén világbajnokokkal, helyezettekkel, Lázár Vilmos, Nyúl Zoltán, Hódi Károly, Selyben Zsolt, Varga Péter volt ott az indulók között. A tizennegyedikként induló lengyel hajtó, Adrian Kostrzewa azonban felülírta a magyar reményeket, magabiztosan, korrekt programot hajtva, 49.66 ponttal az élre állt és nyert. Az elsőként pályára hajtó Farkas László fogatára nem lehetett nem odafigyelni, már a magabiztos behajtás, majd a korrekt feladat végrehajtás vonzotta a szakértő közönség szemét. A program során szinte uralta a fogat a díjhajtó négyszöget, a bírók is magas pontszámokkal honorálták mindezt, 51.71 pontot ért el, ezzel a második helyen végzett. A hétszeres világbajnok, Lázár Vilmos új fogatot próbált ki, a lovak rutintalansága meglátszott a díjhajtás során, ezt tükrözte az 55.17 pont is, ami a negyedik helyre lett elég. Mindössze 9 tized ponttal előzte meg őt Rákóczi Gergő, a román válogatott hajtó. A világbajnokságra készülő kettesfogatok közül 13-an hajtottak a kvalifikációhoz szükséges 65 pont alatt, ebből 8 magyar hajtó. Selyben Zsolt pontszáma mindössze 2 századdal (!), Hódi Károlyé pedig 15 századdal haladja meg a szükséges pontszámot. A következő válogató a vecsési nemzetközi verseny lesz, ahol javíthat a magyar mezőny.
Harmadik nap
A szombati maratonhajtás volt a legnépszerűbb a közönség körében. A fábiánsebestyéni maratonpályán minden évben újdonság fogadja a hajtókat és a látogatókat, idén új vizesakadály épült. A maratonhajtás nagyobb területen, látványosabb akadályok között zajlott. A pályán hét akadály, ebből két vizes, és számos verőlabda adta fel a leckét a fogatoknak. A magyar hajtók megerősítették azt az állítást, miszerint a maratonhajtásban kiválóak. A póni kettesfogat kivételével, minden kategóriában magyar hajtó végzett az élen. A díjhajtásban élen végző egyes- és kettesfogatok a maraton akadályokban ,,elvéreztek”. A póni egyes fogatok győztese Hölle Martin lett, 10 másodperccel jobb idővel a második helyezett Kovács Roland előtt, mindketten 1-1 labdát vertek. A póni kettes fogatok mezőnyében az osztrák Karl Cvörnjek megelőzte a kiváló maratonista Osztertág Kristófot. A maraton akadályok teljesítése Magyar Koppánynak sikerült legjobban, de a szakaszon kapott hibapont miatt nem tudott nyerni. Rohr Máté ellenfél nélkül teljesítette a maraton versenyszámot, ahol az egyes és az ötös akadály különösen nehéznek bizonyult. Az utolsó akadályban viszont látványos hajtást mutatott, amit a közönség tapssal jutalmazott. Érdekesség, hogy ő most ült át négyesfogatra, az utána induló, 70. évét nemrégiben betöltő Kecskeméti László pedig most kényszerült kettesre váltani (egyik lovát az állatorvosin kizárták). A hálás közönség a fogathajtás ,,Laci bácsiját” tapssal köszöntötte. Az egyesfogatok mezőnyében a lányok kitettek magukért, Nyúl Katalin nyert, a lengyel Weronika Kwiatek előtt. A díjhajtást nyerő norvég hajtó negyedik lett.
A kettesfogatok között az első három helyen magyar hajtó végzett. Lázár Vilmos, aki a maratonra egyik lovát kicserélte a fogatban, látványos hajtással, 4 akadályban legjobb idővel nyerte a számot. A második és a harmadik helyen szoros eredmény, (39 század pont külöbség), alakult ki Selyben Zsolt és Varga Péter között. Nyúl Zoltán egy verőlabda miatt szorult a második helyről a hatodikra. A négyesfogatoknál Lázár Zoltán magabiztosan nyerte a maratonhajtást, még az egy verőlabda sem veszélyeztette az első helyét. Érdekesség, és a fogat felkészültségére jellemző, hogy a négyes akadályban mindössze 3 század másodperccel töltött több időt, mint testvére kettesfogattal. A maratonpályán a ketteseknél Gergely János, a négyeseknél Bozsik József volt kénytelen feladni a versenyt mindegyik esetben szerencsés kimenetelű baleset miatt. A német négyesfogathajtó Ludwig Weinmayer pedig az új vizesakadályban kényszerült feladásra, egyik lova megcsúszott és olyan módon esett el, hogy ki kellett fogni a többi lovat is, a lovaknak nem történt baja.
Negyedik nap
A vasárnapi akadályhajtás reggelén elkezdett esni az eső és apróbb megszakításokkal, egész nap esett. A pálya talaja csúszóssá vált, a hajtók emiatt, a nehéz vonalvezetésű pálya és a szűk alapidő miatt nem kockáztattak. Hibátlan pályát alapidőn belül senki sem teljesített. Alapidőn belül is csak Hölle Martin és Rohr Máté hajtott, 3 illetve 2 verőhibával. Az összesen hat (négy kettes és két négyes) hibátlan hajtó is időtúllépésért kapott hibapontot. A póni egyesfogatok akadályhajtását Hölle Martin, a kettesekét Magyar Koppány nyerte. Az egyesfogatok között Rondzik Gábor nyert, egy verőhibával és minimális időtúllépéssel fejezte be az akadályhajtást. A ketteseknél ifj. Nagy Tibor hibátlan pályát teljesített, az alapidő túllépésért kapott 3.80 ponttal végzett az első helyen. Őt egy-egy verőhibával Molnár Zsolt (8.99) és Nyúl Zoltán (9.36) követi, alapidő túllépésért mindketten időhibapontot is kaptak. A négyesfogatok mezőnyében Lázár Zoltán hibátlanul hajtott, az időtúllépésért kapott 5.86 ponttal megelőzte a második helyezett Jiri Nesvacil sen. (7.60) cseh hajtót. Egy verőhibával is időtúllépéssel végzett a harmadik helyen ifj. Dobrovitz József.
Összetett eredmény alapján a póni egyes fogatoknál a mindhárom számban első, Hölle Martin állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A póni kettesek összetett győztese Magyar Koppány lett. Rohr Máté póni négyesfogatával teljesítette a három számot, az összetett eredményért is kapott díjat. Az egyesfogatok mezőnyében norvég győzelem született, Linn Stoekken Nielsen a díjhajtásban szerzett előnyét megtartva lett első. A kettesfogatoknál Lázár Vilmos, kiegyensúlyozott versenyzésének és kiváló maratonhajtásának köszönhetően, győzött összetettben. A négyeseknél testvére, Zoltán minden számot nyert, így lett az összetett verseny győztese is. Az első szabadtéri fogathajtóversenyen a csapatba kerülés, a világbajnoki kvalifikáció is tét volt, de nem dőlt el még semmi.
A fábiánsebestyéni lovasnapok hagyományos programja idén Hungarikum Fesztivállal bővült. Szombaton és vasárnap megnyílt az ,,Ízek utcája”, ahol a környékbeli gazdák, kiállítók jóvoltából magyar élelmiszereket kóstolhattak, vásárolhattak a látogatók. Mindezt a hagyományos, színes vásári forgatag egészítette ki. A gyerekek örömmel vették birtokba az akadályparkot.
Az idei verseny főpróbája volt a 2012-ben sorra kerülő nemzetközi versenyeknek, így a Duna-Alpesi Kupának is. A pálya, a verseny körülményei, a versenyt kiszolgáló hivatalos személyek (a versenykiírásban szereplő hivatalos személyek mellett 51 maratonbíró, 5 írnok és számos segítő) jól vizsgáztak, bizonyították, hogy bátran nekivághat a fábiánsebestyéni rendező bizottság a jövő évi versenyek szervezésének.
Fábiánsebestyén 4 napig a fogathajtás és a hungarikumok fellegvára volt!
További képek a versenyről >>>
Szabó Zsuzsa








