Lónevek - Lónévnaptár

Ma Akarat és Gorbi névnapja van.

Lovak-Lovasok.hu

2012. május 22. kedd
Betű méret
  • Betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • Betűméret csökkentése
Címlap Lovas magazin Lovaglás és sport A ló mozgása: lépés, ügetés, vágta kecsesen

A ló mozgása: lépés, ügetés, vágta kecsesen

E-mail Nyomtatás PDF
A ló alapvetően három jármódban közlekedik, lépésben, ügetésben és vágtában. Természetes körülmények között a lépést és a vágtát használja leginkább, és viszonylag keveset üget. Munka közben viszont szívesen használjuk az ügetést, mert ebben a jármódban viszonylag nagy sebességgel (15-18 km/óra) hosszú ideig képes haladni a ló.

Lépés

A leglassúbb jármod tehát a lépés, négyütemű mozgás. Lábsorrendje: például jobb hátsó - jobb első - bal hátsó - bal első.

Ügetés

A következő "fokozat" az ügetés, mely kétütemű mozgás, és már tartalmaz lebegő fázist, amikor a lónak mind a négy lába a levegőben van. Lábsorrendje: jobb hátsó és bal első együtt, majd bal hátsó jobb első együtt, vagyis az átlós lábpárak mozognak egy időben, közte van a lebegő fázis.

Vágta

A vágta háromütemű (a túlzottan lerövidített vágta és a versenyvágta négyütemű) jármód, és megkülönböztetünk jobb lábra ill. bal lábra történő vágtát.

Nézzük mondjuk a bal lábra vágta lábsorrendjét (a lovak általában szívesebben vágtáznak bal lábra): jobb hátsó láb indítja a mozgást, utána bal hátsó és jobb első együtt, majd a bal első láb következik. A másik lábra értelemszerűen fordítva.

Poroszkálás

Speciális jármód a poroszkálás, amikor az azonos oldali lábak lépnek egyszerre, és a test kígyózó mozgással követi a lábak mozgását. Ez a jármód is energiatakarékos és viszonylag gyors. Bizonyos lovaknak vele született sajátja, másokat meg lehet rá tanítani. Léteznek poroszka-versenyek is.

Hátralépés

Tanult mozgás a hátralépés, amikor a ló az ügetés lábsorrendjében hátrafelé lép.

Tölt

Egészen speciális mozgás a tölt, ami az izlandi pónik sajátja. Lábsorrendje megegyezik a lépésével, csak hihetetlen sebességgel képesek művelni ezek az apró lovacskák. Részükre szintén szoktak versenyeket rendezni. Állítólag igen kényelmes, és gyorsan lehet nagy távolságokat megtenni ilyen módon.

A megfelelő mozgás feltételei 

A ló mozgását tekintve az a kívánatos, hogy legyen minden jármódban lendületes, laza, ütemes, szabályos (a lábak egyenesen előre mozogjanak), és lépjen a ló hosszúakat.

Kívánatos, hogy a ló igyekezzen a hátsó lábaival minél inkább a súlypontja alá lépni, és testsúlyának minél nagyobb részét a hátulsó lábakkal viseltetni. Természetes egyensúlyában a ló testsúlyának nagyobb részét az első lábak viselik, de a kiképzés során az a cél, hogy a súlypont hátrébb tolódjon, a hátsó lábak viseljenek többet, és az első lábak szabadabban mozogjanak. (Például normál lépésnek számít, amikor a ló körülbelül egy patanyommal túllépi a hátsó lábával az azonos oldali első láb patanyomát.)

A ló megfelelő mozgásának vannak anatómiai, és vannak belső feltételei. Az egyik legfontosabb, hogy a jól dőlt lapockához szabad váll tartozzon, és a ló első lábait szabadon, lazán messze maga elé tudja letenni, amihez hátulról pedig a hátsó lábak, a csánkok aktív mozgása, tolóereje szükséges. Belső feltétel pedig, hogy a ló ezt akarja is csinálni.

Hobbilovak kiválasztásánál feltétel a jó mozgás. A túl aprózó, rövid lépésű lovakat kerüljük, mert igen fárasztó a lovaglásuk, és lassúak is. Legmegfelelőbb egy szabályos mozgású, jó átlagos lendületű és lépéshosszú egyed. A rendkívüli nagy mozgású, díjlónak való egyedek sem ideális hobbilovak, mert lovaglásuk nehéz vagy kényelmetlen lehet a kevésbé gyakorlott lovasnak.

(Forrás: Lótartás a családban, Gazda Kiadó)

Hozzászólások  

 
#3 TündérHajnalka 2011-06-08 13:45 egy átlagos lónak nem kéne hogy ilyen kis hasa legyen.egy kicsit sovány.lehet hogy nem adtak neki annyi élelmet.
amúgy szerintem is jó cikk :)
 
 
#2 sorraia 2011-06-08 09:54 de igen, szerintem is kicsit vékonyka…

nekem is tetszett a cikk:)
 
 
#1 KisBence 2011-02-22 19:58 nem vékony ez a ló?
jó a cikk ^^
 

Szólj hozzá!

Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be.

Új lovardák

Friss lovas apróhirdetések

Bértartás Maglódon!
Bértartás (2012. május 22., kedd)
2012 nyári tábor
Lovas tábor (2012. május 21., hétfő)
lovaglás, átlovaglás, belovaglás
Oktatás (2012. május 21., hétfő)
Bértartás Maglódon.
Bértartás (2012. május 21., hétfő)
eladó lószállitó
Takarmány (2012. május 20., vasárnap)
Legtöbb patkója van: Arika (2687 patkó) | Top 10 »

Eladó lovak (2012. május 22., kedd)

Lovas eseménynaptár

  2012. május  
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
 
212223242526
28293031   
Még több lovas esemény » Én is küldök be eseményt! »

Szavazás

Fenn vagy a Facebookon?
 

Lovas kérdések

Tekintsd meg a legújabb lovas kérdések listáját, tedd fel kérdésedet vagy válaszolj valamelyikre!

További kérdések »
Én is kérdezek »

Bejelentkezés

Aktív lóbarátok

Jelenleg 1386 vendég és 2 regisztrált lóbarát böngészi az oldalt.

Legfrissebb lovas kép

torony
Kép címe: torony
Feltöltő: blanka00moni

Én is töltök fel képet »
Még több lovas kép »


   
Várunk a Facebook-on is! Lájkold a lovakat!