Ezenkívül sokszor előfordul, hogy a ló valamilyen módon az önitató szelepét kiakasztja, eldugítja, és elárasztja vízzel az egész istállót. Az önitatót esetleg le is tudja törni a ló, ez ellen különböző önitató-védő erőművekkel szoktak védekezni.

Az önitató egyik legnagyobb hátránya azonban, hogy nulla fok alatti hőmérsékleten elfagy. Természetesen lehet olyan módon is üzemeltetni, hogy télen víztelenítjük a rendszert, és ilyenkor marad a hagyományos vödrös módszer. (Ebben az időben úgyis kisebb a vízigénye a lónak, mint nyári időszakban.)

Jól bevált módszer, ha van az istállóban egy nagyobb vödör felszerelve (biztonságos módon), és azt naponta néhányszor feltöltjük, így mindig marad a ló előtt is víz, és nem csak az itatáskor ihat. Ahol a ló - és ez a szerencsés - nappal a karámban tartózkodik (sőt, van ahol csak abrakoláshoz vezetik be a lovat a boxba, és éjjel-nappal kint van), ott egy nagyobb edényből (például fürdőkád) jól megoldható egész napra a vízellátás.

Természetesen ügyelni kell rá, hogy a víz soha ne poshadjon bele, ne melegedjen túl nyáron, télen pedig a jeget kell rendszeresen feltörni, illetve melegvízzel felolvasztani.

Az itató elhelyezésekor is fontos szempont a balesetek megelőzése! Kiváló megoldás télen a fagymentes labdás önitató, csak éppen az ára ma még igen magas.

Abraketetésre használhatjuk (főként állásos és futóistállóban) a hagyományos jászlat. Ez legyen megfelelően magas, hogy a ló ne lépjen bele. A ló felőli oldala fentről lefelé befelé húzódjon, hogy a ló evéskor a lábtövét ne üsse be, kényelmesen tudjon enni. Ami az etetőcsészét (musli) illeti, szintén azok az alapvető követelmények vele szemben, hogy a ló kényelmesen elérje, de ne tudjon sem belelépni, sem beletrágyázni.

Ezért nem célszerű túl alacsonyan felszerelni, mert nem túl hálás dolog minden reggel trágyát takarítani az etetőből vagy az itatóból. Másrészt ne legyen balesetveszélyes éles széle, illetőleg belül se legyen sarka, hogy a ló "tisztára tudja nyalni", és ne maradjon takarmány benne.

A legkülönbözőbb alakú, sarokba és egyenes falra felszerelhető etetőcsészéket gyártanak már különböző anyagból (műanyag, fém, beton, műkő), ezek általában jól beváltak. Kiválóan megfelel viszont egy kiselejtezett mosogató is, aminek alakja és mérete is pont a fenti célt szolgálja, és igen olcsó megoldás. Természetesen a lefolyó helyét be kell dugni úgy, hogy a ló a dugót ne tudja kihúzni (a dugó karika-tartó kiálló részét levágjuk, így egy síkba kerül az edény aljával.)

Azoknál a lovaknál, amelyek hajlamosak az abrakot kiszórni, az etetőt be szokták pálcázni olyan sűrűn, hogy az orrát közzé tudja dugni, és tudjon enni, de ne tudja oldalirányba kilökni a tápot vagy abrakot. Az etetőcsészék elhelyezésénél fontos szempont, hogy azok egymástól minél távolabb legyenek, és a lovak ne zavarják egymást evés közben.

Szinte minden ló "kajairigy", és nincs annál rosszabb megoldás, amikor a lovak a szomszédos boxokban egymással szemben állva kell, hogy abrakoljanak. Ilyenkor (általában) mindkettő hátracsapott füllel, fenyegető tartással igyekszik minél hamarabb befalni az adagját - ami a legkevésbé sem mondható egészségesnek.

Az a szerencsés, ha a lovak etetőcsészéi a lehető legtávolabb vannak egymástól, esetleg nem is látják egymást a lovak. Ilyenkor tudnak lassan, alaposan rágva (nagyon fontos!), nyugodtan enni.

A széna etetésére is több megoldás kínálkozik. A hagyományos a jászol felett elhelyezett, létrához hasonló szénarács. Ennek egy kisebb változatát szokták a boxokban elhelyezni, mintegy szénakosarat, vagy lehet a szénát hálóból is etetni.

A szénahálót eredetileg a lovak szállításához találták ki, de ma szokás a boxban is elhelyezni. A hálónak és a rácsnak is az a hátránya, hogy a ló természetellenes testtartásban, vagyis fentről "legel". Ezáltal a nyak- és hátizmok, a láb izületei és inai nem a megfelelő módon terhelődnek. A széna a ló szemébe is hullik, ami szintén nem jó.

Megoldás a problémára, ha nem kötjük magasra a szénahálót, akkor viszont fennáll a veszélye, hogy belegabalyodik az állat.

A ló szempontjából a legjobb megoldás a széna földről etetése, így viszont viszonylag sokat pocsékol, ami a gazda szempontjából kifogásolható. Ennek ellenére én ez utóbbi megoldást javaslom.

(Forrás: Lótartás a családban, Gazda Kiadó)