Még azok az esetek is bizonyos rizikót jelentenek, amikor speciális munkavégzés, szükséghelyzet miatt lemondunk a természetes takarmányozásról.

Ilyenkor olyan természetellenes körülményeknek tehetjük ki a ló szervezetét (étvágyát, emésztését, szerveinek épségét), amelyeknek káros kihatása is lehet.

Találó az a régi gyakorlat, hogy a mesterkélt körülmények közül a legelőre úgy kerül a ló, "mint a szanatóriumba". Itt elfelejtődik minden fizikai és pszichikai stressz, amely korábban érte és szervezete regenerálódik.

A besavanyodott versenyló, az agyongyötört sportló, a kizsigerelt igásló, a műeleségeken tartott tenyészállat a legelőn minden különös kezelés nélkül megváltozik, feljavul.

Nem kell külön hangsúlyozni, hogy a fejlődésben lévő csikó legelő nélkül teljes értékű lóvá nem válhat.

A legelő nagy előnye, hogy a legolcsóbban juttatja a csikót, a lovat természetes táplálóanyagokhoz, vitaminokhoz, ásványi anyagokhoz és a szabad levegőhöz, napfényhez, mozgáshoz.

Mindenképpen az a kívánatos, hogy szabad legelőhöz jusson a ló is. E körülmények ellen dolgozott régen a katonaság lóhasználata, napjainkban pedig a verseny- és sportlótartás, és ellene hatnak éghajlati körülményeink is. A gazdasági munkáltatással általában összeegyeztethetetlennek tartják a legeltetést.

Ezek a kényszerítő körülmények akadályozzák, sőt lehetetlenné teszik a természetes lótartást, takarmányozást. A hiba még fokozódik, ha a kényszerítő körülményeket és következményeit egész lótartásunkra kivetítjük és amikor lehetne, akkor sem igyekszünk természetes körülmények közé helyezni a lovat, de még a csikót sem.

A ló éhségérzetét tömegtakarmánnyal kell kielégíteni, amelynek legegyszerűbb formája a legelt gyep. Ha a legelő gyepe nem elég, kaszált zöldtakarmánnyal kell a hiányt pótolni. A kielégítetlen tömegtakarmány-igényről árulkodik, ha a ló megrágja a fát, a választórudat, az ajtót, a jászol szélét, a karámfát, sőt egymás farkát is, így igyekszik éhségérzetét csillapítani, rostszükségletét kielégíteni.

A ló faji jellege, hogy a nagy nyersrosttartalmú takarmányozást nemcsak eltűri, de meg is kívánja. Ez a magyarázata, hogy a ló szereti a kemény szálfüveket, szénákat.

Az elfogyasztott takarmány szárazanyagának 14-16%-a nyersrost, s ezt a ló igen jól ki tudja használni. Erre képessé teszi a nagy vakbél, amely úgy működik, mint a kérődző összetett gyomra.

A ló egyszerű gyomra csak 10-18 liter űrtartalmú, de a vakbele 30-35 literes és a takarmányok baktériumos feltárása itt és a vastagbélben következik be. A ló tehát egyszerű gyomra révén jól hasznosítja a koncentrált, valamint szénhidrátdús takarmányokat, hatalmas vakbele és vastagbele következtében pedig a nyersrostban gazdag tömegtakarmányokat.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)