
Egyrészt a gyerekben félelmet kelthet a hatalmas állat látványa, másrészt a magasság is, hogy milyen messze került a földtől, harmadrészt egy 30-40 kg-os gyerek segítségadásait csak rendkívül jól, finoman belovagolt és abszolút jószándékú ló tudja "kezelni".
A ló legkisebb ellenkezése esetén a "harcban" a gyerek eleve vesztesként indul, az pedig alapszabály, hogy ha netán a ló és az ember között nézeteltérésre kerül a sor, a lónak "nem lehet igaza".
Jobb természetesen ha nem sok konfliktus-helyzet alakul ki, de ha a ló egyszer-kétszer győzelmet arat az ember felett, akkor azt máskor is meg fogja próbálni, hogy megkérdőjelezze a rangsorban elfoglalt helyét.
Minden lovas jól ismeri azokat a típusú lovakat, amelyek az új lovasukat néhány perc után "letesztelik", és ha sikerül elhagyni mondjuk egy precízen és jó pillanatban kivitelezett bokkolással a kuncsaftot, akkor ezzel később is fog próbálkozni.
Ha az első ilyen kísérleténél szigorúan rendre utasítják, akkor általában tudomásul veszi, ki a főnök.
Póninak nevezzük azt a lovat, amelyiknek bottal mért marmagassága nem éri el a 120 cm-t, kisló, amelyik 120 cm és 147,3 cm közötti marmagasságú. Gyerekeknek a legmegfelelőbbek a jó szándékú pónik vagy kislovak, de azok is csak egy bizonyos méret fölött.
Ugyanis a túlságosan apró póni, mint pl. a shetland, arra kiválóan alkalmas, hogy a gyerek megszeresse a lovat, megtanulja gondozni, ápolni, etetni, stb., de rajta a lovaglás nem ad lovas érzést, és nem sokat segít, hogy a gyerek megtanuljon jól lovagolni. A jó gyerekló inkább egy "kicsinyített félvér" ló, amelyik jól ki is van képezve, és megfelelően jó szándékú, nyugodt, kiegyensúlyozott idegrendszerű.
Azokban az országokban, ahol a gyermeklovagoltatás fejlett szintet ért el, szinte minden méretű gyerek számára tenyésztenek neki megfelelő méretű lovat. A legnagyobb gyerekek, mielőtt végleg áttérnek a nagy lovak lovaglására, például pónival keresztezett arab lovon lovagolnak, fejlődésük, növekedésük során pedig például a welsh-póni különböző "fokozatai" állnak rendelkezésre. A pónik egy része hidegvérű jellegű, mint a shetland, mások inkább hasonlítanak a félvér lovakra (lovagló pónik).
Falabella
A falabella az argentín miniló, a legkisebb lófajta a világon. Marmagassága 70-75 cm. Rendkívül értékes ritkaság, bár lovaglás szempontjából nincs jelentősége.
Hazánkban alapvetően a shetland és a welsh-póni, illetve az ilyen típusú pónik a legelterjedtebbek, de egyre népszerűbb a haflingi, a hucul vagy a fjord is.
Shetland
A shetland a legkisebb angliai pónifajta, marmagassága 95-105 cm. A shetland szigeteken kialakult, és a zord időjáráshoz, szűkös takarmányozáshoz alkalmazkodott, igénytelen apró lovak. Jellegüket tekintve inkább a hidegvérű típushoz tartoznak.
Welsh
A welsh az egyik legelterjedtebb pónifajta, származási helye Wales. Igénytelen, ellenálló fajta. Négy típusban tenyésztik, A, B, C és D változatban. Az A típus a welsh hegyi póni, marmagassága maximum 120 cm. Elegáns, szép csukafejű, tetszetős pónifajta. A B típus már 134 cm-ig nőhet, az A típusnak az angol telivérrel nemesített változata.

A C típus a Welsh Cob, egy nehezebb póni, igás használatra, vadászlovaglásokra alkalmas. A D a legnagyobb testű szekció, marmagassága maximum 153 cm lehet.
Izlandi póni
Az izlandi póni Izland szigetének őshonos fajtája, marmagassága 121-132 cm. Feje kissé durva, nyaka izmos, lábai kemények. Jellegzetessége a sajátos, ún. tölt mozgás, amivel bemutatók népszerű szereplői.

Haflingi
Mára kiváló menedzselése, népszerűsítése, és persze a fajta jó tulajdonságainak következtében széles körben elterjedt, és nálunk is egyre népszerűbb ez a tetszetős kisló. Eredetileg az osztrák hegyvidék hidegvérű jellegű lova volt, amit mára szigorú szelekcióval, és példás tenyésztői fegyelemmel ideális hobbilóvá formáltak. Jellegzetes mosott sárga színe (sárga rövidszőrök, és világos, szinte fehér farok és sörény) széppé, jellegzetessé, egyedivé teszi a haflingit. Kb. 130 éves fajta.

Testalakulása a kis testű hidegvérű könnyebb típusát testesíti meg szép fejjel, nagy szemekkel, amely nemességgel, keménységgel párosul. Méltán népszerű családi ló, hiszen alkalmas akár gyerekek, vagy felnőttek lovagoltatására, illetve fogatolásra.
Hucul
A hucult a hagyományos magyar fajták között tartjuk számon. Az elmúlt években ismét terjed ez az igénytelen, kemény, szívós kisló fajta. Valamikor a Monarchia hegyvidéki területeinek málhás lova volt, de emellett természetesen alkalmazták fogatos és hátas munkára is. Jó használati tulajdonságai alkalmassá teszik, hogy gyerekek ideális hobbilova legyen. A Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete törzskönyvezi.

A lovagló pónik inkább jelentenek egy lótípust, mint önálló fajtát. Ezeket a lovakat a gyerekek méretéhez igazodva tenyésztik, és általában a welsh-póninak és (kis méretű) angol telivérnek vagy arabnak a keresztezéséből származnak. Méretük, illetve besorolásuk a keresztezési partner vérhányadától függ.
Fjord
A fjord a hidegvérű fajtacsoporthoz tartozó kisló. Eredete Norvégia. Jellegzetes színe a fakó, többnyire szíjalt háttal. Az összes hidegvérű ló ősének tartják. Feje kicsi, száraz, nyaka rövid, izmos, fara terjedelmes, patái kemények. Rendkívül nyugodt, könnyen kezelhető, gyereklónak is kiváló.
(Forrás: Lótartás a családban, Gazda Kiadó)









Hozzászólások
…"akimondjamásra, azmondjamagára! !!!!"…HIHIHIHI HI - bibibíííííííííí ííííííííííííííí ííííííííííííí"
Egy idióta vagy…"
Nos, köszönöm, segítettél beigazolni azt, amit kifejtettem, azaz hogy
1. NINCSENEK ÉRVEITEK/ÉRVEID
2. szellemi szinted egy 6 éves kisgyermek szintén pihenget tartósan.
3. Jó pedagógiai érzékemmel elősegítem fejlődésedet, és a vitatatott diszcíplína eszenciáját sikerült felvázolnom, és talán 100 év alatt megértetnem(…addigra ugyanis felnősz/felnőttök)(tisz telet természetesen azoknak akik megértették az idők szavát és az én szavaimat…)
4. Lusták vagytok elmenni a Szkítia-Magyarház kiadó boltjaiba hogy megvegyétek a könyvet.(3900 helyett felajánlom 1900-ért szerzői áron általam)
Amúgy a többi stimmol
és - mint mindig természetesen - SZÉP NAPOT MINDENKINEK furiózóknak, póniknak, kislovaknak és gazdáiknak egyaránt!
De legalább látod, hogy tudástár nélkül itt csak beégsz…
imádom a szamarakat, és nagyon is okosak, viszont a kis közmondásod inkább kelekótya mint bölcs…
Szép Napot kicsihuszárok!! !!!!!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.