Ha a szabadban közeledünk a lóhoz, mindig elölről vagy oldalról közelítsük meg. Ha hátulról közeledünk hozzá, ki lehetünk téve a rúgásnak.

Hátulról csak az állásban bekötött lóhoz menjünk. Ilyenkor mindig bal oldalról megyünk be az állásba, de előtte nevén szólítjuk a lovat. Ezt megszokja és figyel rá. Amikor be akarunk menni és nevén szólítottuk, oldalt áll, mintegy helyet csinál a megközelítésre.

Menjünk el a nyakáig, fejéig, simogassuk meg e tájakat és kezünket futtassuk végig a gerincen, az oldalán, egészen a farig, majd utána simítsuk végig a lábát is.

Ha ezeket jól tűri a ló, akkor bátran végezhetjük a bőr- és szőrápolást. De ha azt tapasztaljuk, hogy közeledésünkre "sunyít", akkor ismételjük meg a szólítást esetleg többször is. Ha már barátságosan fogad bennünket, közel mehetünk hozzá. Ellenkező esetben felderítendő a sunyítás oka. Lehetséges, hogy ellenszegülő, támadó egyeddel állunk szemben.

Ilyennel ne kísérletezzünk, hanem hozzáértő ember igyekezzen leszoktatni rossz szokásairól. Ha a bal oldalán elvégeztük az ápolómunkát, hátrafelé kijövünk az állásból és ismételten a jobb oldalon szólítjuk a lovat, amikor is átáll a bal oldalra, helyet csinálva a jobb oldalán az ápoláshoz. Ezután kezdjük meg a jobb oldali ápolást, ugyanúgy, mint ahogyan az előbbiekben a másik oldalra vonatkozóan elmondtuk.

Az alsóbb testtájakat, hasat, lábvégeket, patát sohasem leülve, leguggolva kezeljük, hanem mindig csak lehajolva. A leguggolás, a leülés balesetveszélyes, ezért mindenképpen kerülni kell.

A katonai lótartás sarkalatos pontja volt az ápolás. Annak akkor a fiziológiás szükségletén túl fegyelmező, szoktató célja is volt. A sporthasználat és a tenyésztés az ápolást az élettan és a hobbi szemszögéből követeli meg.

A legelőn levő (a ménesi) csikó és ló bőr- és szőrápolásához másképpen kell hozzáállni. Ez az állattartás a vadon élő állatok életvitelét követi, és nagymértékben támaszkodik az öntisztulásra. A szabad környezeti hatásoknak kitett ló bőr- és szőrápolását a természetes tisztulási folyamatok állandóan végzik. A szél, a nap, az eső, a mozgás, a vakarózóívek és -oszlopok, a hempergőzés mind-mind segít a tisztulásban. Ezekhez hetente egyszeri csutakolással, keféléssel csak hozzá kell segíteni.

A tiszta alom, a bőséges almolás, a száraz fekvőhely nagy segítség a természetes tisztulásban, a lábvégek és paták megszáradásában. Egészen más ápolási feladatot jelent a naponta munkát végző igáslovak és sportlovak ápolása. Ezek bőréről, szőréről naponta kell a hám pikkelyeket, a port, a takarmányhulladékokat, a piszkot eltávolítani. A rohanó életünkben azonban egyre kevesebb idő jut az alapos, szakszerű lóápolásra.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)