Lili, a hétéves unokahúgom egy szép napon egyszercsak előállt azzal a hírrel, hogy ő és az egész osztálya, jönnek hozzám lovagolni. Mivel ő már annyit mesélt a lovakról és már mindenki nagyon akar jönni. Természetesen velem ezt már csak kész tényként közölte, nekem ebbe beleszólásom nem volt. :-) De mihez kezdek én majd egy csapat elsőssel??? Elég félelmetesenk és sötétnek tűnt a jövő.
Aztán eljött a "várva várt"!!! pénteki nap, amikorra be volt ígérve az osztálylátogatás. Azt mondták, hogy a két órakor érkező busszal jönnek. A barátnőm is megígérte, hogy jön segíteni, persze még sehol nem volt kettőkor. Az unokahúgom eleve 3 órára ígérte, mivel dolgozott. Így aztán egyedül néztem szembe a veszedelemmel. Két lovat, a Jimmyt és a Nórit már bevittem a körkarámba, úgy gondoltam Sir Robint megkímélem a tortúrától. Ő el is tűnt az edőben, mintha csak tudná mi közeledik. 20 perccel kettő után azonban még sehol senki, gondoltam, esetleg közbe jött valami, és még megúszhatom. Amíg vártam, addig én körözgettem odabent a Nórikán. Pár perc múlva azonban már éktelen ricsajt hallotam a falu felől, bár az úton még senkit sem lehetett látni. Egy perc múlva aztán az utolsó háznál feltűnt egy nyüzsgő, színes, zajos csapat. Nem úsztam meg! Igaz, csak tizenketten vannak, állítólag ez egy nagyon szerény osztálylétszám, azonban az én gyerektűrő képességemet biztos, hogy többszörösen meghaladja! :-) De nem volt mit tenni, lecsusszantam Nórika hátáról, hogy elmenjek a kapuhoz, beengedni a csapatot. Sir Robin is meghallotta a ricsajt és kirontott az erdőből, hogy felderítse mi a helyzet. Mondtam is neki:
- Te balga menj vissza az erdőbe és bújj el, neked még van rá esélyed, hogy ép bőrrel megúszd ezt az egészet. Majd azt mondom, hogy nem vagy itthon.
Persze nem hallgatott rám, csak bámult a zaj irányába, aztán el is indult velem együtt a kapu felé. Oda is ballagtunk szépen, én az úton, a Sir mellettem a karámban.
Közben észrevettem, hogy csapatban ott van a Mutter és a barátnőm is. Nyilván a faluban csatlakoztak hozzájuk. Ez némi könnyítést jelentett a számomra, bár ahogy elnéztem az ordítozó kölyköket, éreztem, hogy ezt a napot nem úszom meg tartós pszichikai károsodás nélkül.:-D Még be sem léptek az egyik gyerek már bőgött mint az állat. Azt hittem, hogy megijedt a nagy lótól, de nem. A szerencsétlen kis Brúnó kutyától félt aki már lelkes farkcsóválással várta a kapuban a kölyköket. Szegény jószág, már kőkemény kiképzésen ment keresztül gyerektémában. Lili és barátai már elképesztően sokat nyúzták, ő meg mégis örül neki ha gyerekek jönnek! Érthetetlen!!!
Kinyitottam a kaput, a kölkök meg is rohanták, szegényt nem is láttam a nagy forgatagban. A félős csak ordított! Mondtam neki hogy majd figyelek, hogy a Brúnó ne menjen oda. Nem igazán nyugodott meg, de én többet nem kívántam tenni az ügyben. Láthatta, hogy ártalmatlan, hiszen éppen tíz gyerek húzta vonta. Ha nem hisz a saját szemének az az ő baja. Elindultunk a hát felé, közben a kölkök szétspricceltek, tízen húsz felé. Kivéve a rettegőset, ő a tanárnőbe kapaszkodott, pedig a Brúnónak nyoma sem volt, elhúzott a többi kölyökkel. A kölköknek szóltam, hogy jó lenne együtt maradni, hogy szemmel tarhassam őket, de ez természetesen pusztába kiáltott szó volt. De azért figyelmeztettem őket, hogy legalább a karámba ne menjenek be, nem akartam, hogy a lovak lába között cikázzanak. Mondtam, hogy a villanypásztor agyoncsapja őket. De valójában kikapcsoltam, mert nem akartam, hogy itt bőgjön az összes, a szülők meg bepereljenek 1 millió dollárra, mert árammal kínoztam a csemetéiket.
A fiúk odarohantak hozzám és közölték, hogy ők az edzőterembe akarnak menni, amiről a Lili mesélt. Mondtam, hogy most lovaglás van, esetleg később. El is jutottunk nagy nehezen a körkarámhoz, és elkezdtük felpakolgatni őket a lovakra. Közben persze folyton vitatkoztak, hogy ki mikor jön, meg melyik lovon, de ebbe nem kívántam belefolyni, én csak fel-le rakosgattam őket. Azért az feltűnt, hogy a Patrícia már harmadszor jön, amíg mások még nem is voltak egyszer sem. Hiába no, ő már az oviban is nagy gengszter volt.
Ez így ment egy jó darabig, a lovak sokkal jobban bírták mint én. Jó meleg volt, így amikor úgy éreztem, hogy már elég port nyeltem, uzsonnaszünetet rendeltem. Vettem előtte egy csomó nápolyit, meg gyümölcslevet, gondoltam, majd a terszon megkapják, de mire észbekaptam, már teljesen megszállták a házat. Tojtak ezek a kajára meg italra, lerontottak a kondiba, és egy pillanat alatt szétkaptak mindent. Mire lementem már mindegyik kölyöknél volt valami vas, súlyzórúd vagy tárcsa, és őrülten hadonásztak vele edzés címén. Na gondoltam, itt tutira agyoncsapják egymást, póbáltam valami rendet tenni, de esélyem se volt. Két gyerek már a nagy súlyzót ráncigálta a fekvenyomó állványnál, hogy ők majd azzal edzenek. Szerencsére meg se tudták mozdítani. De nem akarták feladni. Mondtam, hogy hiába szednék le súlyt róla, akkor is túl nagy a súly. Akkor meg mondták,hogy azzal nem is lehet edzeni, nyomjam ki én! Kinyomtam. Erre elkezdtek még súlyokat pakolni rá. Láttam, hogy ki akarnak készíteni. Főleg, hogy össze-vissza rakosgattak mindent rá, az egyik oldalra 5 kilóst, a másikra 10-est akartak velem felrakatni, mivel azt nem bírták el. Azért közösen összehoztunk valamit, kinyomtam azt is. Akkor az egyik kölyök, egy olyan kis sunyitekintetű fiú, kiszúrta a sarokban a két 25 kilós tárcsát, és elkezdték követelni, hogy rakjam fel azokat is. Oké, mondtam, de utána békén hagytok. Felraktam, és kinyomtam úgy is. Na ettől a perctől lett tekintélyem is, tiszta menő lettem. Most hallottam először, egy gyerektől, hogy nem az ő apukája a legerősebb. A Patrícia ugyanis azt mondta:- Fúúú, te sokkal erősebb vagy mint az apukám!
Nem akartam mondani neki, hogy, ezt eddig is tudtam, ismerem az apádat, elég rozzant szegény!
Inkább azt mondtam, hogy elég volt az edzésből menjünk fel, de még nekiestek a bokszzsáknak is és elkezdték püfölni. Különösen az egyik tökmag, az Erik nevezetű. Kikövetelte még a bokszkesztyűt is, és ütötte a zsákot mint az állat. Aztán a többieket is akarta, de szóltam neki, hogy elveszem a kesztyűt ha nem fékezi magát. Ekkor nekiesett újra a zsáknak. Én meg leültem a fekvenyomó padra és elkezdtem egy kézisúlyzót felszerelni egy másik csapatnak. Egyszer csak megkocogtatták a vállamat, hátranéztem, de hirtelen csak egy közeledő, nagy bokszkesztyű töltötte be a látóteremet. Hát ez ez Erik gyerek nem jól pofán vágott?! Még szerencse, hogy nem valaki erős gyerek, sőt kifejezetten nyüzüge. De azért még így sem esett jól. A fekvenyomással felépített tekintélyem is egy szempillantás alatt szertefoszlott. Simán kiröhögtek. Be is szüntettem a kondizást, felmentünk újra. Néztem az órát. Vazze, még csak 4 óra! Megállt az idő. 5-ig maradnak! Két lány elkezdett hisztizni(az egyik a Patrícia, a másik meg a bőgőmasina), hogy Sir Robinon még nem lovagoltak, mivel a kis buta kijött megint az erdőből, és a ház sarkánál álldogált! Kimentünk hozzá. Hát, hogy is mondjam? Éppen kilógatta meglehetősen tekintélyes méretű férfiasságát, ami majdnem akkora mint némelyik elsős kölyök.
Meg is kérdezték döbbenten:
- Mi az ott Sir Robinon?
Erre mit mondjak? Segítségkérőn néztem a tanárnénire, mégiscsak ő a pedagógus, az ő dolga elmagyarázni. De hiába. A tanárnéni is csak tátott szájjal nézett, nagyon úgy tűnt, hogy nem fog segíteni ezügyben. :-D A gyerekek meg csak nem hagyták a témát:
- Mi az?
Hát mondom: -A pisilője.
-De miért olyan nagy?
- Mert sokat pisil.
-Tényleg?
-Gondolhatod! 20 litert vizet is megiszik egyszerre.
Közben a Sir megkönyörült rajtam és felhúzta a sliccét. :-D Hálás voltam érte!

Rá is felpakolgattam a gyerekeket szép sorjában. Néztem az időt, még mindig csak negyed öt! Nem igaz!
Közben észrevettem, hogy a fiúcsapat megszállta a kocsimat. A Sirt és a lovaglós csapatot átadtam a közben megérkező unokahúgomnak és elmentem, hogy megmentsem az autót.Tele volt!
A sunyi tekintetű gyerek már a váltókarokat ráncigálta:
-Miért van két váltó?
Nem volt kedvem elmagyarázni a négykerékhajtás és a felező működését, ezért azt mondtam:
- Én sem tudom, még sosem használtam. Csak egy biztos, nem szabad hozzáérni. Úgyhogy kifelé a kocsiból!
- Kicsit hadd maradjunk, csak hallgatjuk a rádiót!
Azt ugyanis már bekapcsolták. Éppen valaki bemondta, hogy ő a Burger Jenci és ez itt a Neo Fm. Mondtam is:
-Ezt akarjátok hallgatni? Engem nem érdekel semmilyen Jenci, kikapcsoljuk!
Mire az egyik gyerek felháborodva rám szólt, hogy ez nem Jenci, hanem a mittudomén milyen bendzsi a megasztárból!
- Na látod, ez még egy újabb ok arra, hogy kikapcsoljuk, A szüleidnek meg mondd meg, hogy ne engedjenek minden szart megnézni a tévében! Különben is én csak egy bendzsit ismertem, és az egy kutya volt. Szerintem sokka jobb fej is volt mint akármelyik megasztáros.
Basszus, alig tudtam kiszedni őket a kocsiból. Szerencsére közben a tanárnéni indulást vezényelt, hogy elérjék a buszt. Elkísértem őket a kapuhoz, útközben már mondták, hogy akkor hétfőn megint jönnek. Na persze! Szerencsére a tanárnéni lehűtötte őket, hogy hétfőn nincs kirándulás. de nem hagyták annyiban, kitaláltak mást:
- A Nórinak mikor lesz csikója?
- Három hét múlva.
- Akkor majd három hét múlva jövünk megnézni a csikót!
-Azt mondtam volna, hogy három hét? Rosszul hallottátok. Három év múlva lesz csikó! De majd nyugodtan gyertek el megnézni!
Persze ezt sem gondoltam komolyan. Nyilvánvalóan 3 év nem lesz elég, hogy ezt kiheverjem. Örültem, hogy túléltem. Érzékeny búcsú után, becsuktam utánuk a kaput. Marha jó érzés volt! Visszamentem a házba, a barátnőm és az unkahúgom is ott voltak, úgy tűnt őket kevésbé viselte meg az osztálylátogatás. Az Ildi meg mondja nekem:- Nem értem, hogy miért nem akarsz gyereket, imádtak!
Nyeltem egy nagyot, igaz, hogy ő az unokahúgom, meg még a keresztlányom is, de majdnem lementem a kondiba a bokszkesztyűért, hogy elintézzem. Csak az tartott vissza, hogy nagyon ügyes cukrász, ezért érdemes jóban lenni vele. Így csak annyit mondtam:
-Nem hinném, hogy imádtak, de ha igen ez akkor is egy teljesen egyoldalú dolog a részükről. Képtelen vagyok viszonozni. Ha eddig nem akartam gyereket, akkor most tízszer annyira nem akarok. Pedig ezeknek megvolt még az a nagy előnyük is, hogy pár óra múlva hazamentek. Egy saját gyereknél sajnos ez nem megoldható. De nekem még ilyen hazamenős se kéne!

Szóval ilyen egy délután egy csapat gyerekkel?!

Szerencsére azért túléltem a látogatást. Persze szükségem lesz még némi pihenésre, talán egy távoli nyugodt helyen, egy szanaróriumban... :-D

Azért még van egy fontos dolgom! Hogyan fogom eltitkolni ha meglesz a csikó?????? :-) :-)

karácsony